Mint éji homályban a hallgatag árnyak,
Vagy téli hidegben a mandulafák,
Mint szürke szavak, mikor alliterálnak,
E dallam idézi a hangulatát
A hajdani kurta, de boldog időnek,
Mit körbeforogva kapott fel a szél,
És zúgva, süvítve sodort tova tőled,
Ám benned a képe világosan él,

Mint messze az űrben a csillagok égnek,
Bár ritka, hogy éjszaka tiszta az ég,
De újra meg újra kigyúlnak a fények,
S a csalfa reményhez ez éppen elég,
Hogy meg lehet állni, ha húzod a féket,
Hiába tudod, lefelé visz az út,
S vár még tereád is örömteli élet,
Így általa visszaköszönhet a múlt,

S egy zsarnok uralma se szegheti kedved,
Ha elkeserít is az ostobaság,
Ilyet hatalomra kerülni mi enged,
De tény, ami tény, nekik áll a világ,
Ki kellene mondani: TÚL SOK A BIRKA,
Ha nem meri senki se, megteszem én
Koltói Petőfi-sorokba leírva,
Illyésre utalva a cím elején.